Fischer Sándor

Retorika
A közéleti beszéd gyakorlata

Kossuth 1981, Budapest

A retorika a szónoklat tudománya, a rétor maga a szónok – görögül. Oratoria: szónoklattan, orátor maga a szónok – latinul. A szónoklás tudományát, művészetét, mesterségét hívták latinul elokvenciának, ékesszólásnak is. A retorika jelenti tehát a szónoklat elméletét és gyakorlatát, a szónoki beszéd megalkotását és az előadását. Később kitágult a szó jelentése, és a prózai műfajok elméletét is retorikának nevezték. A stilisztika csak később válik el a retorikától, s párhuzamosan haladnak egymás mellett. Babits Mihály is úgy beszél a stilisztikáról és a retorikáról, mint "arról a két stúdiumról, amelyet a klasszikus ókor egynek tekintett és egy néven retorikának nevezett."

Sokak érzékelésében a retorika, a szónoklat, a szónok kifejezések elavultnak vagy legalábbis régiesnek hatnak, mások úgy érzik, hogy a hozzájuk tapadó hangulat "fennkölt", emelkedett, hivalkodó magatartást és stílust sugall. Mindezek az érzések, megállapítások nem teljesen alaptalanok. Mi mégis helyesnek érezzük a retorika szó használatát (a rétor, orátor és társait természetesen nem, legfeljebb stílusárnyalatként), hiszen a poétikát és stilisztikát egyértelműen elfogadjuk. A retorika elnevezése mellett szól az is, hogy tömör egyszerűségében összefoglalja mindazokat a műfajokat, amelyek a szónoklatot, az előadást, a beszédet és teljes változattárát magukban foglalják. Valóban hallunk például olyan kifejezést, hogy "ez csak üres retorika", de ez nem a retorika szót bélyegzi meg, hanem az előadó gyöngeségét. Ugyanígy emelhetnénk kifogást a szónok és szónoklat szavak ellen is, pedig mindkettő – a maga helyén és idejében – helyes lehet.

Elfogyott