Ilf, Ilja - Petrov, Jevgenyij

Tizenkét szék

Európa 1963, Budapest

Fordító: Gellért Hugó

A Tizenkét szék kalandregény, melyben egy bútorgarnitúra egyik darabjába rejtett drágakövek után folyik a hajsza, amit két üzlettárs, Vorobjanov, a „nemesi marsall” és Osztap Bender, a minden hájjal megkent, nagystílű szélhámos folytat. A székek egy árverésen szanaszét szóródnak a Szovjetunió területén, és a székek keresése szolgál ürügyül a szovjet valóság karikatúraszerű bemutatására: bürokraták, kisvárosi összeesküvők, férjfogó özvegy, parazita értelmiségi, hivatalnokok, kispolgárok, társbérletek és egy eldugott kisváros egész sakkozó kollektívája. A szerzők kifogyhatatlan leleménnyel teremtenek harsány nevetésre ingerlő helyzeteket, melyek a korszak szatírájával emelik a regényt. Mindezt a húszas évek Szovjetuniójának odesszai tolvajnyelvén elbeszélve, melybe gyakran keveredik irodalmi pátosz. Ilf és Petrov olyan erővel leplezi le és gúnyolja ki a kor visszásságait, hogy epizódfiguráik többsége nemsokára fogalommá vált (Emberevő Ellocska, a Nagy Kombinátor, Kard és Sas Szövetsége). Nyelvi leleményeik szintén szállóigévé lettek.

A világirodalomban egy névvé összeforrt, álnéven író szerzőpáros, Ilf-Petrov egy szatirikus művel, a Tizenkét székkel (1928) vált ismertté. A művet eredetileg trilógiának tervezték, de a második kötet, az Aranyborjú megjelenése után már nem folytatták. Illja Ilf és Jevgenyij Petrov odesszai születésűek, de Moszkvában ismerkedtek meg, ahol munkatársak voltak a Gudok című lapnál (ott dolgozott többek közt Bulgakov és Olesa is). Szatirikus látásmódjuk és gyűlöletük a NEP-korszak visszás jelenségei iránt csakhamar barátokká tette őket. A regényt a szovjet rendszer paródiájaként olvasta a kelet-európai közönség, mi magyarok már 1934-től; ekkor jelent meg ugyanis először Gellért Hugó kitűnő fordításában.