Lukács József

Istenek útjai
A kereszténység előzményeinek tipológiájához

Kossuth 1979, Budapest

A könyv témája: annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy az egyes vallások milyen értelemben tekinthetők az általános vallási fejlődés különös alakjainak, sajátos típusainak.

Lukács József könyvének bevezetőjében arra tesz kísérletet, hogy megvizsgálja: miként következnek a munka elidegenülésének általános vonásaiból a vallási elidegenülés tipikus alapvonásai; milyen társadalmi folyamatokat tükröz vissza a természetfölötti létezők uralmának, teremtő erejének, mindenhatóságának és tökéletességének elképzelése; hogyan használják fel érdekeiknek megfelelően az ellentétes osztályok az ellentmondásos egységet alkotó vallások különböző – objektivisztikus és szubjektivisztikus – oldalait.

Ez az elméleti vizsgálat alapozza meg a továbbiakban az „ázsiai” termelési mód talaján sarjadt nagy vallások – a hinduizmus, a buddhizmus, a kínai univerzizmus – és a „nyugati” vallások – a kereszténység, az iszlám – típusának megkülönböztetését, meggyőzően bizonyítva, hogy ezek a különbségek csak gazdasági-társadalmi alapjaik különbségével összefüggésben értelmezhetők.

A könyv legterjedelmesebb részében a szerző a kereszténység vallási előzményeinek tipológiai vizsgálatát kezdi meg. Kimutatja, hogy a görög poliszok vallási fejlődésében is két ellentétes irányzat küzdelme figyelhető meg: egy statikusabb tendencia, amely az olümposzi istenek kultuszára támaszkodott – az eupatrida-nemesség érdekeivel összhangban –, és megjelenik, sőt egy ideig dominál is (Hésziódosznál, a Dionüszosz-kultuszban, az orfizmusban. Majd a tragédia-íróknál) a vallásos burokban a történelmi tudat csírája is, amely a szofisták és atomisták koncepcióiban profán-világi arculatot ölt, először a gondolkodás történetében. Platón életművében jönnek létre azok az ideológiai képletek, amelyekre – a hellenizmus hosszú időszakát követően – a kereszténység támaszkodni fog.

Ezzel zárul Lukács József Istenek útjai című kötete.