Dosztojevszkij, Fjodor Mihailovics

A szelíd teremtés
Kisregények

Európa 1975, Budapest

Fordító: Devecseriné Guthi Erzsébet; Makai Imre

Dosztojevszkij önmagát elsősorban regényírónak tekintette. Nagylélegzetű, sokkötetes regényeibe igyekezett belesűríteni mindazt, amit ellentmondásos koráról meglátott, amit az ember sorsáról és lehetőségeiről gondolt. Ám a nagy művekkel egyidőben kisebb terjedelmű írások is születtek. Bár kisregényei, elbeszélései – az érdekes tartalom mellett – belsőleg egységesek és szerkezetileg nagyon tiszták, az író életében kevesen figyelnek fel rájuk. Napjainkban a kutatók – és az olvasó is – gyakran vélekednek úgy, hogy éppen ezek Dosztojevszkij legtökéletesebb alkotásai.

Kötetünkben négy kisregényt nyújtunk át az olvasónak, de a hősök mögött, a mélyben valahol, azonos hős, az „odúlakó” rejtőzik, akiről az író azt mondta, hogy „ez a legfontosabb ember az egész orosz világban”. Se nem jó, se nem rossz, elég okos ahhoz, hogy a környező világ ésszerűtlenségét felismerje, de ebből azt a következtetést vonja le, hogy neki is joga van aljasnak lenni, másokat megkínozni. Hangulatai, érzései szinte pillanatonként változnak. Amikor barátkozik, már gyűlöl, és legmélyebb megaláztatása pillanataiban is szereti ellenségét.

A kisregényeket nem laboratóriumi csendben, hanem tragikus megaláztatások, kudarcok, betegség, csődök közepette alkotta meg az író, de ezeknek a hősöknek a XX. század emberének sorsát és gondolatait előlegezte. Ezért olyan aktuális Dosztojevszkij napjainkban is; nélküle egyszerűen nincs modern irodalom.