|
Szív Ernő A vonal alatt Délmagyarország 1994, Szeged
"A vonal alatt
A hírlapíró vonal alatt él.
És a hírlapíró nem tudja mi van a vonal felett, mert a vonal voltaképpen olyan, akár az ég. Mert az eget se lehet megmozdítani, se meghódítani, és kifutni se lehet alóla, csak elfogadni, hogy az egyik nap jeget szór, a másik nap fehér fátylakat úsztat, máskor meg madarak vonulását látni rajt', és messze is van és mégis be lehet lélegezni, és ez már így marad, míg végleg a fűgyökér alá nem bújik az ember.
A vonal alatt több a megbocsátás, a gyengeség, a fecsegés, több az öncélúskodás, és nagyon nehéz lesz, ami könnyű, és nagyon könnyű lesz, ami nehéz. Viszont szorongásból és iszonyatból sincs kevesebb. A vonal alatt is megborzong az ember, s úgy szorítja ökölbe a kezét, hogy kifehérednek a körmei. Aztán belenéz a tükörbe és elneveti magát.
Most a vonal alatt egy kicsit korszerűtlen minden, mert ilyen a kor, mert egy kicsit korszerűtlen maga az ember is. Mostan az egyetemeken a jelentés nélküli szövegekről és szövegtestekről vitatkoznak a szeminarista fiúk és a lányok. Ám legyen. Az irodalomnak eme szürke kiskatonája, a tárca, minderről mit sem tud. Neki nem ez a dolga. Neki az a dolga, hogy mindenhez közel legyen. Ő csak napról napra elvérzik a hírszolgáltatás őrült harcterein. Konstruálsz, strukturálsz és dekonstruálsz, szétszedsz és összeraksz, de közben kidobban belőled valami idegen fájdalom, megremeg a kezed és gyöngybe borul a homlokod. És azok a homlokgyöngyök mind a vonal alá hullnak, és üveggolyó lesz belőlük.
Hát azokkal az üveggolyókkal is gurigázik a hírlapíró.
Viszont soha nem mondja, hogy Einstand.
A vonal alatt ezért aztán nem esnek meg nagy dolgok. Hogy tán a vonal alá nem fér be a nagy és mozdíthatatlan test. Vagy ha mégis befér, elfér a vonal alatt mondjuk Kossuth Lajos, hát akkor ennek a Kossuth Lajosnak a szakállán látunk egy cérnaszálat lengedezni, és akkor ezt a cérnaszálat meg kellene szerezni, mint tárgyi emléket, ki kellene lopni az illatos, puha férfiszőrből, és akkor a vonal alatt maga Kossuth Lajos is erről szól, bár senki se vitatja, hogy elfogyott a regimentje.
A vonalat személyesen a napi szerkesztő húzza.
Hogyan húzza a vonalat, ebből lehet megtudni, hogy jó szerkesztő, vagy nem jó szerkesztő. A jó szerkesztő mindig kézzel húzza a vonalat. Tornáztatja, ropogtatja az ujjait. Megfogja a tollat és felsóhajt. Feláll. Visszaül. Kifújja az orrát. A szemüvegét lehelgeti.
Legyen egy kis csend, gyerekek, vonalat húzok.
És csend lesz a redakcióban.
És a jó szerkesztő meghúzza a vonalat, és ez körülbelül olyan, mint amikor kijelölték a paradicsom helyét..."
|
