Szabó Magda

Freskó;
Mózes egy, huszonkettő

Magvető - Szépirodalmi 1979, Budapest

A freskó: Annuska falra festette apja, a tarbai pap háznépét olyannak, amilyennek éles gyermekszemével látta. 20 éves korában azután megszökött a házból, aminek hazugsággal, zsarnoksággal, gyűlölettel telített levegőjét nem tudta elviselni. Kilenc év múltán az édesanyja temetésére tér vissza először.

Az írónő megfesti a freskó alakjainak portréit, sorban feltárulnak előttünk az érdekek, titkok és bűnök, amik összetartják a családot, melyből mindenki kikívánkozott, de csak a lázadó kisebbik lánynak volt ereje az elszakadásra.

*

Mózes egy, huszonkettő: „Az olvasót félre ne vezesse a Bibliát idéző cím, nem a Ben Hur vagy a Quo vadis kései testvérét tartja kezében, hanem az ószövetség Ábrahám-Izsák epizódjának a magyar közelmúltat ábrázoló parafrázisát.

A regény születése idején már elhagytam száműzetésem színhelyét, az állásvesztésem után munkahelyemül kijelölt általános iskolát; az intézkedést a hajdani vallás- és közoktatásügyi minisztériumból eltávolított, "osztályidegen" tanárnő életében nem jutalomnak szánták, hanem büntetésnek, s hogy áldássá fordult, nem a sors vigyora, Isten kegyelme tette.

Eredménye Az őz után legnagyobb külföldi sikert elért regényem lett, a Mózes. Sosem írtam volna meg, ha az általános iskolai oktatás gyakorlata nem szembesít naponta három nemzedék problémáival, kudarcával és a jövő miatti nyugtalanságával, a tanácstalan Ábrahámok - nagyszülők, szülők - és a nagyon is világosan látó Izsákok - a fiatalság - aggodalmaival, rémületével, reményével és reménytelenségével. A könyv miatt egyszerre öt helyen jelentettek fel, s már zúzdában volt, mikor kiadója megmentette a bezúzástól, mert nyilvánvalónak látszott, hogy az akkor már külföldön sem ismeretlen író meghurcolása nem használ sem a magyar bel-, sem a külpolitikának. Így a regény megmenekült, a hazai kritika vette kezelésbe, de abba is belemosolygott a véletlen, a francia kiadást elolvasta az egyik leghíresebb és legtekintélyesebb francia esztéta, André Wurmser, aki elemző tanulmányban rögzítette, az idegen fiatal nő végre megértette vele, miért a diáklázadások és a tökéletesen más jelleget öltött nemzetközi fiatalság döbbenetes és megható változása.

A sajátságos sorsú könyv tíz francia kiadása lezárta a Mózes-ügyet, amelynek hazai visszajelzései se voltak akármilyenek, hetekig ismeretlen fiatalok vándoroltak el a lakásomra az ország szinte minden részéről, tarisznyával, hosszú hajjal, hibás kifejezőkészséggel, ital vizet kértek és egy kis beszélgetést, boldogan és riadtan néztem a váratlan erővel mellettem, mögöttem felsorakozó lányokat, fiúkat.

A Mózes pyrrhusi győzelem lett, megnyerte a fiatalokat, de a rendszer volt vagy akkori kiszolgálói nem kedveltek meg miatta. A regény, mint jeleztem, parabola, Ábrahám a vének, öregek, középkorúak, Izsák a fiatalok jelképe. A bibliai rész szerint az Úr azt kívánja Ábrahámtól, engedelmessége és tisztelete jeléül áldozza fel neki Izsákot, a fiát. Ábrahám megszakadó szívvel már-már megteszi, de Isten kegyelme elhárítja a gyilkosságot, az apa nem kényszerül rá. Az én regényemben az én Izsákjaim azt érzékeltetik, csak a saját istenükért hajlandók odaadni az életüket, s nem vállalják, hogy családi döntés szabja meg, mi a neve az áldozatkérő istennek, aki-ami eszmének vagy ideológiának is nevezhető.

Ötvenhatban a gyerekeink a nemzettel együtt, a maguk választotta szabadságigény eszméje miatt kínálták akár a halálnak is alig megkezdett életüket.”

A regényt most olvastam életemben másodszorra, mikor ezt az új kiadást nyomdára előkészítettük. Kirázott a hideg, ahogy néztem hajdani arcomat a fényképen, és azt kérdeztem magamtól, micsoda semmivel nem törődő nemzeti és magánsebzettség diktálta ezt a szöveget a másfél méter nagyságú alkotónak, aki úgy ordít a közélet arénájában, hogy megint megpróbálják elnémítani. A történés idejét ötvenötre tettem, nem véletlen az időpont. Az ötvenes évek legelejétől már ígérte magát valamilyen formában a jövendő. Még nem volt itt ötvenhat, de közelgett. Mint az Arany-balladában, mindenki érezte: "villámlik messziről."