Wass Albert

Farkasverem

Kráter 2002, Budapest

„Wass Albert olykor szomorkás, olykor ironikus hangú ítéletet mond az erdélyi magyar úri középosztályról, amely pusztán önmagával és idétlen mániáival van elfoglalva, alkatilag képtelen az értelmes és közösségi értelmű cselekvésre. Köreikben a szerelem is valami céltalan és suta semmittevés, a házassági tervek pedig a hozomány fölötti komikus vitává fajulnak. Az író azonban mintha mentséget keresne szereplői már-már oblomovi restségének magyarázatára: a kopár, álmosító, nyáron porba, tavasszal és ősszel sárba, télen hóba fúló mezőségi táj bénítja szereplőit. De aztán fölismertetően írja: "Nem is a vidék üres, csak az emberek, akik a vidéket lakják". És mégis kibontakozni látszik a jövőt ígérő, reményteli kapcsolat: Jenő és Brandt Elza házassága a kitörés lehetőségét jelzi: a báró leszokik az ivásról, talán újra írni kezd, gazdálkodásba fog, fölújítják maguknak a kastély régi toldaléképületét, hogy családot alapítsanak. És amikor a kopár mezőségi táj egy pontján végre beköszöntene az errefelé szinte ismeretlen boldogság, Jenő anyját, az özvegy bárónőt szétmarcangolják kedvenc farkasai... Ezt a tragédiába zuhanó, holt magyar világot a regény végén egy nótás kedvű román fiatalember érkezése, dalolása veri föl, aki egy nyersebb, erősebb, életrevalóbb és lélekben is fiatalabb nemzedéket testesít meg.

A regény a két világháború közti magyar nagyepika egyik igen fontos értékét képviseli.”

Legeza Ilona

Elfogyott