A századforduló Beregszászát, az ott élő embereket – gazdagokat és szegényeket –, de mindenekelőtt a magyar dzsentrit ismerhetjük meg az eddig jobbára az ellenállási mozgalomban betöltött szerepéről, népdalgyűjtő tevékenységéről, műfordításairól ismert szerző posztumusz regényéből. Pálóczi Horváth szeretettel, ám egyben kegyetlen őszinteséggel emlékezik gyermekkora világára, s könyve segít megérteni, miért vált anakronisztikus történelmi-társadalmi képződménnyé a középbirtokos osztály, s aztán hogyan tűnt el a történelem színpadáról, hogy maradjon krónikásnak szinte pusztán maga az író, mint ama pákász, a regénybeli nagy, mocsaras tó lecsapolása után.